Az elmúlt másfél hónapban négyszer voltunk Szegeden, így már összesen 8 beállításon vagyunk túl. Még mindig az erősítés szakaszában vagyunk, mert Péter viselkedésén, reakcióin egyelőre nem látszik, hogy túl nagy lenne a hangerő, de lassan már el kellene a halkításhoz is jutnunk. Sajnos elég nehéz lesz észrevenni, ha valamilyen kellemetlensége adódik az erősödő hangok miatt, mert sohasem tudhatom, hogy a viselkedésproblémákat ez váltja ki, vagy testvérének megszületése, netán a kánikula, esetleg a három éves dackorszak beköszönte. Mindenesetre éppen a napokban vettük észre, hogy sokat vakargatja a tarkóját és ezt legtöbbször akkor teszi, ha a Duplo Lego kockákkal játszanak az apjával, mintha ez az állandó játékzörgés kellemetlen lenne neki. Ha kérdezem, hogy fáj-e a feje, ideges lesz és tiltakozik. Nem is biztos, hogy érti, mit akarok.

Mostanában egyre többször kezd sírni mondvacsinált kis sérelmeken, és előjön néha egy-egy hiszti is. De mint mondtam, ez utóbbiaknak több oka is lehet, leginkább az, hogy nagyon keveset tudok foglalkozni vele Tamara megszületése óta.

Május közepén jártunk az EduKidben, lemérték Pétert csak implanttal, és bár nem volt túlságosan közreműködő, 40 dB-re biztosnak mondták a reakcióit. Már ott tartunk, ha kimerül az elem a hallókészülékes fülében, egyáltalán nem szól.

Péter május 28-án lett 3 éves. Ekkor volt 101 cm és 17 kg. Gyönyörű, nagy, erős kisfiú. Kapott egy szuper futóbiciklit a nagyszüleitől és a bátyáméktól, dinós könyvet és műanyag dinókat tőlünk, Logico feladatgyűjteményt a paksi nagymamától és erdei állatos kirakót a férjem testvérééktől. Most, június végén pedig megünnepeltük a névnapját is, amire Duplo Legót kapott.

Péter fejlődéséről nem tudok újdonságot írni. Továbbra is magánhangzósan beszél, továbbra sincs meg az u és o hang. Mássalhangzókat csak néhányat használ, leginkább a b hangot, de azt mindenhová bepakolja. Azért néha úgy tűnik, vannak még ott más mássalhangzók is, csak nagyon elmosódottak. Elképesztően sokat beszél, nagyjából minden egyes mondatot megismétel, amit mondok neki. Rengeteget

mondókázunk. Hatalmas kedvvel hallgatja és visszamondja őket. Persze tudom, hogy mikor melyiket mondja, de sajnos még nagyon nehezen felismerhető a beszéde. De hatalmas haladás, hogy komplett mondókákat is vissza tud már mondani, és egész mondatokkal fejezi ki magát, akármilyen érthetetlenül is!

Továbbra is nagy kedvvel köti a tárgyakat valamelyik családtaghoz, így állandóan azt ismételgeti, hogy melyik autó kié, melyik használati tárgy, pl. cipő kié. Ebből elég fura nyelvtani szerkezetek alakultak ki, amit már nagyrészt orvosoltunk, pl. így lett a "aáé ia" (papáé cica) mostanra "aa iája" (papa cicája). Én úgy hallom, hogy a mondatai nem csak szavak egymás mellé illesztéséből állnak, hanem kihallatszik, hogy nyelvtanilag is helyes dolgokat mond legtöbbször. Elképesztően jó érzés, hogy már itt tartunk, de ugyanakkor türelmetlen is vagyok, hogy mikor tisztul ki ez a fura, nyögdösésnek ható beszéd. A szókincsét nem kezdem el összeírni, mert elképesztően széles, de kevéssé leírhatóak benne a mássalhangzó kezdemények. Csak egy aranyosról számolok be. A tévében a mese előtt van a "ééai" (tévémaci), és a "ééái" (tévébácsi). Ez utóbbi az a bácsi, aki jelbeszéddel mutogatja el, hogy milyen korosztálynak szól a mese.

Amikor egymással beszélgetünk a családban, Péter megérti, hogy miről van szó. Ilyet korábban sohasem tapasztaltam. Tegnap például anyukámmal arról beszélgettünk, hogy mikor kellene a Tamarát beletenni az autós hordozóba, hogy ne sírjon, erre Péter a szoba másik végéből fölpattant, kiment az előszobába és behozta az autós hordozót és letette mellénk. Az is látszik már, hogy egyre jobban megérti gyerekeket is, pedig ez eléggé nehéz feladat. Az unokatesója múltkoriban azt mondogatta nekünk a kertben, hogy kellene neki a szobából a kecske figura, Péter pedig bement a szobába és kihozta neki.

Szóval nagyjából itt tartunk, Péter értése látványos javuláson megy keresztül, a beszéde pedig a gyakorlás fázisában van, mennyiségre sokkal többet beszél, de minőségre egyáltalán nem javul. Július 12-én lesz negyedéve, hogy bekapcsolták a processzort…

Pétert felvették a körzetes oviba, egy csoportba kerül majd a két unokatesójával. Ugyanakkor januárban kezdem majd csak beszoktatni (vagy ki tudja, lehet hogy csak jövő szeptemberben), utána is csak fél napig járna, ebéd után hazajönne. Mivel én itthon vagyok Tamarával, nem probléma, ha itthon van. Félek a beszoktatástól, hiszen egy 3 hónapos kisbaba mellett nem tudom, hogyan oldanám meg, azt pedig nem szeretném, ha azt érezné, hogy ha már a baba miatt amúgy is jóval kevesebbet foglalkozom vele, még "ki is dobom otthonról". Félek a betegségektől, mert szerintem ritkábban lenne oviban, mint itthon betegen, és nem szeretnék állandóan a középfülgyulladásoktól rettegni, és Szegedre járkálni emiatt, na meg attól is tartok, hogy megfertőzzük a kisbabát. Félek attól, hogy nem tudja még idegenekkel megértetni magát – az értése sem az igazi még – és olyan nehézségei támadnának, olyan bántások érnék, amik fél-egy év múlva már nem lennének.

Félek attól is, hogy mennyire vigyáznak az óvónénik a processzorra (valószínűleg semennyire), és Péter szól-e, észreveszi-e, ha leesett a füléről, ha nem hall vele, mert egyelőre csak a tappancsot tudja visszatenni, a processzort a fülhorog miatt nem. Ezért sem szeretném, ha ott aludna, és le kellene venni, kikapcsolni-bekapcsolni. Majd ha ötévesen megcsinálja saját magának, akkor nyugodtan ott alhat. Viszont kétségtelen előny lenne, hogy végre gyerektársaságban lenne. Most még úgy érzem, több hátránya van az ügynek, mint előnye.

Amúgy is nagyon rosszul állunk szobatisztaság ügyileg és nem látom, mikor fog ez a probléma megoldódni. Az oviban meg egész napra nem vállalnak egy pelusos gyereket. Sajnos a tavaly tavaszi-nyári szobatisztaság már teljesen eltűnt. Péter előző év őszén még szólt, hogy kakilni kell és még vendégségben is belekakilt a vécébe, de a fél évig tartó állandó szurkálás, altatás, orvosi vizsgálatok, végül a műtét következményeképpen már jó ideje letagadja, ha kell neki, sőt inkább elbújik. Retteg, hogy belekakil a fürdővízbe, kifejezetten pánik tör rá fürdésnél, a kisgatyát pedig nagy sírás kíséretében teljesen elutasítja. A baba születése miatt nem akarok vele erőszakoskodni, de tudom, hogy képes megcsinálni, csak dacol velünk.