2012. 09. 12.
A processzor 5 hónapos, óvoda, szobatisztaság
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):

könyvbemutatóVége lett a nyárnak és sok minden történt velünk. Először is megjelent a mesekönyvem, és megtartottuk a könyvbemutatót is, ami remekül sikerült. Nyaralni nem nagyon voltunk, egyszer mentünk le Balatonra – egy napra. Amúgy meg szép lassan összeszoktunk, mint négyfős család és kialakítottuk az új szokásainkat. Mivel a baba miatt nekem töredékére csökkent az időm és az energiám is, így a nyáron nagyon keveset tudtam Péterrel foglalkozni, ezért nagyrészt az udvaron, vagy a játszótéren rohangált, amit persze nagyon élvezett.

Péter építMár 5 hónapja, hogy bekapcsolták a processzort, és most megy Péter a 10. állításra Szegedre. Az értése remek, a beszéde nagyon lassan fejlődik, viszont nagy kedve van beszélni, és úgy hallom, egyre több mássalhangzó-kezdemény maszatolódik bele a mondandójába. A legszebben kimondott szó az aktív szókincsében természetesen a "nem". Majd igyekszem több videót készíteni, mert leírni az eredményt nemigen lehet, mivel állandóan beszél, és mindent visszamond, csak alig érthetően. Elkezdtük végre a szurdós foglalkozásokat is a Bárczin (ELTE Speciális Gyakorló Óvoda és Korai Fejlesztő Módszertani Központ). Én sajnos itthon maradok a kicsivel, így apu és a nagymama viszik felváltva Pétert. Állítólag már a második alkalommal rengeteget beszélt. Ez hatalmas haladás, mert a szurdón eddig harapófogóval kellett kihúzni belőle minden egyes szót.

Végre és végül elkezdtük az óvodát. Augusztusban hetente kétszer bementünk játszani, hiszen ott is csak szaladgáltak a gyerekek az udvaron, ahogy a játszótéren. Aztán augusztus utolsó hetében elkezdtem otthagyni, amit teljes nyugalommal viselt. Egyelőre csak 9 órára vittem be és 11-kor már mentem is érte, úgyhogy ez a két óra nélkülem kibírható volt. Viszont csak 3 napot jártunk oviba, és Péter azonnal elkapott egy betegséget, ami aztán az egész családon végigment. Tehát megkezdődött a beszoktatás ilyen értelemben is. Ezen a héten újra járunk, de már 8-ra viszem, és 11-ig hagyom ott. Nem zavartatja magát különösebben, rohan be reggelizni a csoportba, hiába reggelizik itthon is. Októberre már az ebédet is befizettem, úgyhogy akkor már délig marad. De mivel már heti kétszer járunk szurdóra, így csak heti három napot fog oviba járni. (A sok betegeskedés miatt meg szinte semmit.) Kár volt annyit izgulnom miatta. És láthatóan remekül érzi magát, végre egy csomó gyerek veszi körül. Mikor megyek érte, akkor földöntúli boldogsággal az arcán rohan felém. Viszont délutánonként több lett a hiszti, és ha nem tetszik valami, akkor ütni próbál. Azt hiszem, okoz neki az ovi némi feszültséget is, és ennek a számlájára írható ez a viselkedés. Biztosan nehéz szegénykémnek, hogy nem érti jól a gyerekeket, és nem tud velük beszélni. Meg a rengeteg új szabály, amit szintén nehezebb megértenie. Reménykedem, hogy tényleg jobban beindul majd a beszéde ettől a kényszerhelyzettől.

A csajaim

A legnagyobb szenzáció az életünkben, hogy Péter szobatiszta lett nappal! Ez úgy történt, hogy augusztus elején mondtam, az óvónéninek, hogy nem szobatiszta Péter és sikítófrászt kap a kisgatyától. Erre óvónéni azt találta mondani, hogy nem baj, hozzak sok kisgatyát és nadrágot, majd ők ráadják, otthon meg persze azt csinálok, amit akarok. Én erre nagyon beijedtem, hogy nem elég, hogy stresszelem a gyereket az óvodával, még az átszoktatás is ott érje, méghozzá igen drasztikus módon, úgyhogy döntöttem, majd én erőt veszek magamon és megcsinálom. Egyik nap, mikor Péter négyszer(!) kakilt be délelőtt a pelenkába és persze nem szólt, úgy kimarta a fenekét a matéria, hogy üvöltött a fájdalomtól. Gondoltam, itt az idő, lemeccseljük. Nagymama segédletével, mert ugye nekem néha azért szoptatnom is kellett a picit. Ráadtuk a kisgatyát, kihoztuk a bilit és megszakadt a szívünk, de álltuk a több órás őrjöngőrohamot. Akkor tört meg Péter, mikor elmondtam, hogy alváshoz megkapja majd a pelust. Aznap szinte el sem mozdult a biliről annyira félt. Másnap viszont csodák csodája, reggel szó nélkül hagyta, hogy kisgatyát adjak rá. El is rohantunk a Tescóba sok szép színes kisgatyát venni. Péter már úgy jött velünk, pelenkátlanul, és egyáltalán nem pisilt be. Azóta nagyon büszke magára, boldogan választja ki reggel, melyik gatyát szeretné aznap felvenni. Sohasem pisil-kakil be, (majdnem sohasemJ) és olyan jól meg neki a visszatartás, hogy több óra elteltével rá kell parancsolni, hogy üljön már rá a vécére. Az oviban annyira megtetszett neki a pici vécé, és mosdó, hogy már egyedül jár el. És itthon is, sokszor már nem is szól, hogy kell neki, csak megy és elintézi. Már a déli alvásnál sem adok rá pelust, csak estére. Szóval, teljes a siker!

Tamigombóc alszikTamika szépen nődögél, már majdnem 6,5 kiló, 61 cm. Szépen fölriad minden neszezésre alvás közben, úgyhogy még mindig nagyon boldogok vagyunk. Már megtanult az oldalára fordulni és megfog tárgyakat, nézegeti a kezeit. Nagyon mosolygós, nyugodt kislány.

 

 

Néhány videó az elmúlt időszakból:

Töröm töröm a mákot

Hinta palinta

 

Hinta palinta2

 

Csip csip csóka

 

Tami beszél


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés