Április közepén szerettem volna beszámolni arról, hogy egy éve kapcsolták be Szegeden Péter beszédprocesszorát, de ez elmaradt, mivel a blogom előző helye, a freeblog teljesen leállt. Éppen ezért megelégelve a sok felesleges várakozást átköltöztem ide, a praeblogra, és hoztam magammal az egész motyónkat, a régi bejegyzéseket és kommenteket. Ezúton is köszönöm a programozó Évinek, hogy mindezt lehetővé tette és minden technikai segítséget megadott. Remélem, az olvasóim is ide találnak lassacskán és megörvendeztetnek minket hozzászólásaikkal, bíztatásaikkal.

Valahol azért örülök, hogy nem jött össze az a bizonyos bejegyzés, mert április közepén, egy évvel a processzor bekapcsolása után teljesen máshol tartottunk, mint egy hónappal később. Visszaolvasva az akkori szomorú hangvételű írásomat (amit nem engedett a rendszer kiposztolni), mostanra nagyjából semmi sem igaz belőle.

Péter beszéde az elmúlt egy évben csigalassúsággal tisztult. Bár szép kerek, általában nyelvtanilag is helyes mondatokban beszél, és egyre jobban bővül a szókincse, mások számára sokáig teljesen érthetetlen volt, amit mondott. A bekapcsolás után szinte azonnal megjött a magánhangzók közé a két hiányzó mély magánhangzó (u, o). Az első mássalhangzókat (p, m, b) viszont majdnem egy éven át nem követte újabb. Nem sokkal a bekapcsolás évfordulója előtt magától bejött furcsa módon két nehéz mássalhangzó (h, j). De aztán sokáig semmi.

Persze érezhető volt hónapról hónapra a változás, mert a család egyre jobban megértette Péter mondandóját, és egyre kevesebb volt az ebből származó konfliktus. Az oviban is újságolták az óvónénik, hogy Péter kinyílt, szeret beszélni és egyre több mindent megérteni a mondandójából.

 A nagy áttörés azután történt, hogy Gabi, az új szurdósunk rájött, Péter nem használja a nyelvét, fogát, száját a hangok képzéséhez. Mintha ellustult volna a szája. És tényleg, ha belegondolok, majdnem három éves koráig csak zárt szájjal dünnyögött, meg visítozott. A műtét előtt pár héttel kezdett magánhangzósan beszélni, aztán meg nagyon sokáig csak a két ajakkal képezhető mássalhangzókat használta. Majdnem 4 éves koráig nem használta a beszéd képzésére a fogait és a nyelvét. Ezért a szurdósunk és az ovis logopédus is elkezdtek vele egy kis játékos száj és nyelvtornát, aminek 1-2 hónap múlva meg is lett az eredménye. Korábban, ha nagyritkán direktbe próbálkoztam Péternél, hogy figyelje meg a számat egy-egy hang képzésénél, vagy szerettem volna megmutatni az ő száján, hogyan kell, teljesen ellenállt. Aztán egyszer csak az esti meseolvasásnál sikerült beállítani a nyelvét a foga mögé és kimondatni vele az Anna nevet – dupla "n"-nel. Hatalmas taps, lerohantunk nagymamához is bemutatni, kapott érte matricát stb. Ez akkora sikerélmény volt neki, hogy azon a héten minden este új mássalhangzóval bővült a repertoárja (n, s, sz, t, f). A kedvenc szava a tintahal, mert jó nehéz és minden hangot ki tud belőle ejteni. Ezzel szokott mindenkinek büszkélkedni.

Az új hangok úgy kerülnek bele a beszédébe, hogy először stabilizálódik a kiejtésük, aztán szókezdő pozícióban fel kell hívni rá a figyelmét, hogy kijavíthassa, majd szótagkezdeteknél is be lehet gyakorolni vele. Persze ez a valóságban úgy néz ki, hogy ha beszélgetünk, vagy mondókázunk, időnként kijavítok egy-egy szót, és ő helyesen utánam mondja, de hogy ezek automatikussá váljanak, az nagyon sok idő. Próbálok arra figyelni, hogy ne rontsam el a beszéd örömét állandó javítgatásokkal, csak akkor csinálom, ha látom, hogy élvezi. Éppen ezért nagyon lassan haladunk, de legalább végre beindult a dolog!

Egyre több mássalhangzó-kezdeményt hallok ki a beszédéből, így alakul a "gy", például a "hangya" szót úgy mondja ki, hogy "hanja". Néha van egy-egy nagyon sikeres l hangunk és időnként sikerül kimondani, a v és d hangokat, ám ezeknek még nem biztos a képzésük. És mondanom sem kell, hála a jó égnek, egész nap dumál, be nem áll a szája. Végre elhagyta (ilyen sok-sok idő után) az utolsó jelét is: cuppogás és mutogatás helyett kimondja, hogy "szomjas vagyok".

Péter processzorán május elején végezték Szegeden a 16. beállítást. Az értése annyira jó, hogy már nem is érzem azt, hogy hallássérült gyereket nevelek, mindent ért azonnal. Nagyon megugrott a meseolvasások száma itthon. Végre lehet neki összefüggő történeteket is mondani. Naponta egy-két alkalommal akár egy órát is megül meseolvasás mellett egyhuzamban és egyre hosszabb meséket ért meg. És lehet olyan dolgokról is beszélgetni vele, ami nincs ott, például, hogy mit fog álmodni, mit csinálunk holnap vagy egy még későbbi időpontban. Előjöttek bonyolultabb témák is, például hogy mi az a villanyoszlop, a vezetékek és az áram, mik azok a csövek a fürdőszobában, mi a lefolyó stb. Lehet már neki elvontabb dolgokról mesélni, rablóról, indiánokról, királylányról. Soha sem kell szavakat tanulni, mint régen, egyszerűen csak sokat beszélgetünk, mondókázunk, mesélünk neki, néha elmagyarázzuk egy-egy nehezebb szó értelmét és magától megtanulja és használja őket. Ha beszélünk hozzá, soha sem nézi a szánkat, akár a buszon utazva is, zajos környezetben a háta mögött mondok neki valamit, relevánsan válaszol. Már nem lehet mellette olyan dolgokról beszélni, ami nem tartozik rá, mert ha látszólag nem is figyel oda, rögtön kihallja belőle a lényeget. Régen ha játszott és nem hívtuk külön fel a figyelmét arra, hogy neki beszélünk, akár arról is beszélgethettünk, hogy milyen sok csokit fogunk enni, a füle botját sem mozdította, most meg azonnal reagál.

Április végén jártunk az EduKidben, ahol végre fülhallgatós mérést csinátak a kis ablakos mérőszobában. Az eredmény nagyon jó lett: implanttal és hallókészülékkel együtt 20-25 dB-es eredmények.

Az új szurdósunk szuper, heti egyszer jár ki Péterhez az oviba, és egy órára kiveszi a csoportból. Sok száj- és nyelvtornát csinálnak, játékos feladatokat végeznek, mondókáznak. Péter imádja a mondókás füzetét. Ide gyűjtjük az itthoni mondókákat, a szurdón tanultakat, és minden hónapban megkapom az óvó nénitől is az oviban tanult verseket, dalokat, meséket. Ezekhez mindig rajzolok Péternek. Ha jön Gabi, a szurdósunk az oviba, Péter már megy is a füzetéért, a hóna alá kapja, és mint egy kisiskolás rohan a fejlesztőszobába. Nagyon szereti ezeket a foglalkozásokat. Hetente egyszer a logopédus néni is elviszi Pétert 20 percre, és mindent megbeszélnek a szurdósunkkal. Az óvónénik nagyon megszerették Pétert, a gyerekek állítólag úgy vigyáznak rá, mint a hímes tojásra. Néhány nagylány segítőként pátyolgatja. Ha esetleg nem ért egy szituációt, akkor kézen fogják és megmutatják neki, mit kell csinálni, mert bizony zajos helyzetekben (mikor egyszerre beszél sok gyerek és zeng az egész terem) nem hallja/érti meg az olyan utasításokat, amik az egész csoportnak szólnak. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen jólelkű kislányok, elfogadó óvónénik és lelkes szakemberek veszik körül a fiamat. Úgy érzem, nagyon jól összejött Péter körül a segítő csapat. Főleg, mivel Tamika miatt alig tudok érdemben külön foglalkozni vele. Már kis barátja is akadt a csoportban, együtt szoktak rosszalkodni, összevesznek, kibékülnek. Nagyon bejött nekünk az is, hogy ebéd után elhozom Pétert az oviból. Ez bőven elég egyelőre neki, így is nagyon elfárad.

Közben én hatalmas munkában vagyok ám (legalábbis, mikor alszanak a gyerekek), ugyanis készül a Péterke hallani fog mesekönyvem folytatása, ami az implant műtétre segíti majd felkészülni a gyerkőcöket. A könyv szeptemberben fog megjelenni. Hamarosan mutatok belőle néhány elkészült részletet.