Ez volt az eddigi legszörnyűbb nap az életemben. Még a szubjektív vizsgálat alatt, mikor a kisfiam az esetek felénél kiszúrta, hogy az audiológus néni nagydobot ver a háta mögött és megfordult, szóval még akkor is szentül hittem, hogy nem lehet semmi baj. Ők is azt mondták, hogy még az is előfordulhat, hogy csak annyira koncentrál a játékra, hogy nem figyel. Hiszen olyan gyönyörű a hangszíne. Péterke otthon is ezt csinálta. Ha ráztam a háta mögött a csörgőt, vagy megfordult, vagy nem. Mostmár tudom, csak a mozgást érzékelte. Csak az a fület szaggató állandó visítás, amit gügyögés helyett csinált, az volt gyanús, de a fogzás állandó fájdalmára fogtam. És tette ezt a gyerek orvos is, és a védőnő is az utolsó percig biztatott, hogy semmi baj sem lesz a kisfiammal.
A kórházból hazajövet, ahol azt állapították meg kábításos objektív BERA vizsgálatban, hogy Péterkének idegi eredetű súlyos hallássérülése van és 80dB-ig semmit sem hall, azt hittem én már sosem fogom abbahagyni a sírást. Annyira kevés információt kaptunk az első sokk mellé útravalóul, hogy azt hittem a kisfiam siket és számunkra vége a világnak. Még aznap levetettük a vért a genetikai vizsgálathoz, és elrohantunk az agyonkínzott kisfiammal az illeszték készítőhöz, hogy minél előbb hallókészülékünk legyen. Nem tudom leírni az utána következő napok hisztérikus fájdalmát, amit nem tudtam a semmit sem sejtő kisfiam elől kellőképpen leplezni. Péterke erre hisztivel és az ételek kiköpdösésével reagált, ami csak fokozta a mostmár nyilvánvaló kétségeimet: hogyan fogunk mi egymással szót érteni.
A családon eluralkodó kétségbeesés közepette, ahogy a gyerek elaludt azonnal nekiugrottam a netnek. Szerencsére egy nagyon kedves szurdopedagógus hölgy javaslatára azonnal regisztráltam a MACIE (Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesülete) honlapján, ahol azóta is rengeteg anyukától rengeteg hasznos infót és bíztatást kapok. Szombaton el is mentünk egy MACIE-s találkozóra az állatkertbe, ahol sajnos csak keveset maradhattunk, mert Péterke egy nagy alvást követően rettentő rossz állapotban ébredt föl és tüzelt a homloka. (Hála a szerdai Heim Pálos látogatásunknak összeszedett valamit.) Úgyhogy annyi infót azért be tudtam gyűjteni, hogy nincs veszve minden, egy csomó siket kisgyerek gyönyörűen beszél és jól hall az implanttal. Csak gyorsan meg kell szervezni, hogy mi is megtaláljuk a megfelelő klinikát és mielőbb megműtsék Péterkét.
Az állatkertből hazafele beugrottunk a Heim Pál Kórház ügyeletére, ahol be is fektettek minket azonnal. A kórházban töltött szörnyű hétvége alatt teljes letargiába kerültem, kisfiam viszont elég jól viselte a megpróbáltatásokat, csak nagyon unatkozott. Hamar lement a láza és elkezdett enni-inni, így ki tudtam könyörögni, hogy hétfőn kora reggel hazaengedjenek.
A rengeteg fórumozás eredményeképpen arra az elhatározásra jutottunk, hogy Szegeden szeretnénk megműttetni Péterkét, mert összességében onnan hallottuk a legjobb híreket. Hétfőn amint hazaértünk a kórházi kényszerpihenőnk után már telefonáltam is a Szegedi Klinikára időpontot kérni. Egy nagyon kedves logopédus hölggyel beszéltem, aki a következő hétre már elő is jegyzett minket egy megbeszélésre. Az eddigi leleteinket és egy beutalót kért csak, hogy vigyünk majd magunkkal. Azt hiszem eddigre már tudtuk a fórumról, hogy elfogytak az implantok és hogy a várólistára való feliratkozást nem fogja egyhamar műtét követni. Az idegességem elmondhatatlanul nagy volt. Péterke még csak 1 éves lesz, szóval még ráér, hiszen 1,5 éves korig nem műtenek Magyarországon és elengedhetetlenül fontos előtte a hallókészülék viselés, hogy beinduljon a hallásfigyelme. De a tudat, hogy lehetséges, hogy még az ideális életkorban, 2 évesen sem lesz meg a műtét implant-hiány miatt, mert még ki se írták rá az új tendert, teljesen felidegesített.