Az utolsó mozgalmas hét. Péterkét valószínűleg a hétvége mégis megviselte, elkezdett megint őrizni engem és egyre hisztisebb. Ráadásul én is egyre feszültebb vagyok, hetek óta nem éreztem ilyet. Úgyhogy gerjesztjük egymás feszültségét.

Szerda, a tanév utolsó szurdopedagógiai foglalkozása. Kicsit jó is lesz pihenni a nagy mászkálások után nekünk is, Péterkének is, bár imádunk ide járni. A kisfiam egyszerűen tüneményes volt. Odaúton szokott módon jól kialudta magát, aztán úgy örült a szurdósunknak, mikor meglátta, hogy magam is elcsodálkoztam. Kezdi megszokni, hogy időnként jövünk játszani. Remélem nem lesz nehéz visszaállni szeptemberben, addigra nagyobb és okosabb lesz. Péterke nagyon ügyes volt, egészen sokáig tudott koncentrálni és rájött végre a golyóbedobálós zsiráf használatára.

Csütörtökön megint mehettünk hallásmérésre. Péterke már a bejelentkező pultnál hisztis rohamot kapott, így azt hittem semmi sem sikerül majd a mérésből. Ehhez képest a könnyeit nyelve, kölesgolyót rágcsálva, az apukája kezében, az asztaltól kicsit távolabb is egységesen 30 dB-t mértek nála. Nagyon boldog vagyok!!! Bementünk a fül-orr gégész doktornőhöz is, ki kellett mosni Péterke egyik fülét. Sajnos az illeszték miatt minden fülzsír bennragad. Kértünk másik próbakészüléket is, egy Naida V-öst. Mikor hazaértünk próbára tettem Péterkét, suttogva szólítottam a nevén: ÉS MEGHALLOTTA!!!

Péterke nagyon sokat ügyesedett a héten. Már be tudja dobálni a formabedobálóst, persze én mutatom meg melyik forma hova való, de már egyedül teszi bele. Fel tudja építeni a pohárépítőből az egész tornyot, de még én adom a kezébe, hogy melyik jön. Viszont sajnos abbahagyta a gügyögést. Maradtak a régi torokhangok és a berregés. Egyre ügyesebben jár, ha elesik a lábán megy tovább, nem mászva.