Először is egy kis magyarázattal tartozom a korábbi bejegyzésben elkezdett meséhez. Ez a mesekönyv elsősorban Péterkének és a többi hallássérült kisgyereknek és szüleiknek készül, mert szerintem fontos a hallókás gyerekeknek a saját történetük elmesélése. Azért töltöm fel egyenként a képeket, mert most rajzolom őket. Összesen nyolc fog készülni, mind ugyanabba a bejegyzésbe kerül majd, mert nem szeretném szétszórni a blogban. Akit érdekel, nézze meg újra és újra a "Péterke újra hallani fog, mese 1" bejegyzést, mert folyamatosan kerülnek fel az új képek. Hogy lesz-e ebből valóban mesekönyv? Nem tudom.

Miután vasárnap sétáltunk egy nagyot a napsütésben a Kopaszi gátnál, a hetünk hétfőn igencsak rosszul indult. Nem volt elég, hogy az esős idő miatt egyik napról a másikra a lakásban ragadtunk, Péter elkezdett éjjel nagyon rosszul aludni és nappal egyre kevesebbet enni. Viszont napközben annyira vidám és mozgékony volt, hogy megint kezdtem volna a fogzásra fogni a tüneteket. Mivel pénteken kapta volna meg a 15. havi oltását, gondoltam jó, ha előtte látja az orvos. Előtte való nap el is vittem Péterkét a gyerekrendelőbe és kiderült, hogy tüszős mandulagyulladása van, ami azért is meglepő, mert egy kis hőemelkedésen és ezek szerint torokfájáson kívül úgy tűnik semmi más tünete nincs Péternél a betegségnek. Kapott fájdalomcsillapítót és antibiotikumot.

A héten kétszer voltam Pránán egy hónap kihagyás után. Az első alkalommal sem voltam túl jól a kezelés alatt, de a második alkalommal már szabályosan rosszul lettem. Most derült ki számomra, hogy az elmúlt egy hónapban nagyon kifárasztottam magam.

Ami a heti fejlődést illeti, nagyon érdekes változás kezdődött meg Péternél egyik napról a másikra. Nagy bánatom volt eddig, hogy egyáltalán nem kötik le a képeskönyvei, pedig mikor sokkal kisebb volt és még nem volt hallókészüléke (vagy esetleg akkor még hallott, ki tudja?) nagyon sokat „olvastam” neki a könyveiből és nagyon érdekelte. Aztán egyszer csak ennek is vége szakadt. A hét elejétől kezdve viszont Péter felfedezte a könyveit, először csak az esti szokásos „meseolvasásnál” kezdte el mutogatni az állatokat, hogy mondjuk a nevüket. Most már ott tartunk, hogy az Apró lépések állatfotós sorozatát, a Mimi egeres könyveket és a Kisvakondos lapozókat nyomja állandóan a kezembe és egy nap vagy 30szor végig kell őket nézegetni.

 BESZÉDÉRTÉS:

*Másik nagy kedvenc mostanában a játéktelefon. Ha azt mondom neki, hogy "Hozd ide a TELEFONt", akkor nevetve megkeresi. A játék mindig ugyan az, csörgetem a telefont, beleszólok, hogy "HALLÓ, PÉTERKÉT KERESIK?" és átadom neki a telefont. Ő meg boldogan a füléhez szorítja.

*Azt vettem észre, ha visszakérdezek az állatos könyvekben valamelyik állatra, akkor az állat nevéről nem mindig ugrik be neki, de ha az állat hangját mondom, akkor ráismer. Múltkor este hatalmas nevetésben tört ki, ahányszor csak azt mondtam a kakasra, hogy kukurikú. Mostanában nagyon tetszik neki, hogy a BAGOLY azt mondja, hogy huhú!

*A héten rengeteg állatnevet tanultunk, köszönhető a könyveknek, de fogalmam sincs mit hallott-jegyzett meg belőlük. Azt hiszem a BAGOLY, MÓKUS, MACI, PILLANGÓ, ORRSZARVÚ, HALACSKA megvan már neki, de persze nem egyértelmű.

*Vettem egy faliórát hozzánk is, és itthon is megtanultuk, hogy a „Jár a falióra, tikk-takk jár” dalra az órára kell mutatni. Közben állandóan gyakoroljuk az eddigi mondókákat. A legújabb, ha a „Cini cini muzsika” dalt éneklem, Péter elkezd táncolni. Persze még sokszor elő kell táncolni neki.

BESZÉDFEJLŐDÉS:

*A hangadás területén egyre rosszabb a helyzet. Szinte teljesen visszatért a korábbi zárt szájú hümmögéshez. Nem tudom miért van ez. Mindenesetre most nem tudtunk menni az EduKid-be a betegség miatt hallásmérésre és a szurdopedagógiai foglalkozás sem indult még be, úgyhogy várnunk kell még pár hetet, hogy kiderüljön, minden rendben van-e.