2010. 09. 12.
2010. szeptember 12. gyógyulás, illeszték, állatkert
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):

gunyeszKedden kellett visszamennünk az orvoshoz, de Péterke egyáltalán nem lett jobban. Az antibiotikum teljesen tönkretette a gyomrát (naponta 5-6 kaki, plusz egy bónusz a fürdőkádba este), folyamatosan hőemelkedése van, és a torokfájása és étvágytalansága miatt megint a pépeset hajlandó csak megenni.  Kedden kénytelenek voltunk ennek ellenére elmenni az illeszték készítőhöz mintát vetetni, mert már nagyon kicsi a régi és egy helyen el is van törve, sokat sípol a hallókészülék is. Pénteken újra orvosnál jártunk, ahol végre egészségesnek nyilvánították Pétert, de hétvégére kezdett rendeződni csak az állapota.

A szurdo ezen a héten sem kezdődött el, és a jövő héttel kapcsolatban sem tudok semmit. Már nagyon szeretnék menni, hogy megnyugodhassak, minden rendben van és amúgy is, negyed évig nem látta szakember a gyerekemet, ami már nagyon-nagyon idegesít. Bár én itthon megállás nélkül Péterkével foglalkozom, de jó lenne végre valami megerősítés is, mert nagyon nyugtalanít, hogy az elmúlt hetekben Péterke hangképzése mondhatni teljesen visszafejlődött. Persze nagyon fájt a torka és mostanában kezdi élni az első igazi hisztis, türelmetlen korszakát, de olyan sokat üvöltözik, annyira artikulálatlanok a hangjai és olyan sokat hümmög zárt szájjal, hogy már nagyon kétségbe vagyok esve.

egy zsiráf belóg a képbeVasárnap délelőtt az állatkertben jártunk. Hatalmas élmény volt, Péterke láthatóan nagyon élvezte. Vittem magunkkal az állatos könyveket és az állatfigurákat is. Mindig azt az állatkáját adtam a kezébe, ahol éppen jártunk. Nem gondoltam volna, hogy ilyen pici gyerek is élvezheti az állatkertezést, de Péter boldogan mutogatta az állatokat és a teljes döbbenet ült az arcán végig. Viszont nagyon elfáradt az ott töltött két óra alatt, mikor mentünk az autóhoz elaludt a babakocsiban. Én átpelenkáztam, betettem az autóba, hazamentünk, kivettem az autóból, felvittem az ágyba és kivettem elefánt nézés és evésa hallókáját. Na, hát ő minderre nem ébredt fel.

Az elmúlt hét fejlődése:

BESZÉDÉRTÉS

*Sokszor kiderül, hogy a szövegkörnyezetből is kihallja a számára ismerős szavakat és rámutat a tárgyra.

*Megtanultuk az „Erre csörög a dió” mondókát, amire előveszi a csörgőjét. A „Cini cini muzsika” fókanézőmondókára pedig táncolni kezd.

*A következő szavakat jegyezte meg az elmúlt héten: ZONGORA, FA, RÉPA, ÁGY, KÖNYV, MIKRÓ, ZSIRÁF, TIGRIS, ELEFÁNT, ZEBRA, VIZILÓ, ORRSZARVÚ

*Hihetetlen mennyiségben igényli, hogy olvassam neki a képeskönyveit, persze egyenlőre csak mutogatjuk a képeken a látnivalókat, és én megnevezem őket, illetve rövid tőmondatokat használok. A szövegek felolvasásához nincsen majomparádétürelme.

*A passzív szókincs fejlesztéséhez nem csak műanyag állatokat használok, hanem A3-as laminált állatfotókat is készítek, aminek a hátlapjára rengeteg az adott állatról szóló mondókát gyűjtöttem össze. Minden fotóhoz van külön szókártya is. Naponta többször elővesszük az állatcsoportokat (vadállatok, háziállatok, szárnyasok) és játszunk velük (a tigris fölmegy a párnára, lejön a párnáról, bemegy anyu mögé, berakjuk a dobozba, kivesszük a dobozból, megitatjuk, stb). Ilyenkor előkerülnek a laminált fotók is, hogy lássa az igazi állat fényképét is, és a szókártyákat is megmutatom neki, hogy előbb utóbb bevésődjön a szókép is. Persze nem csak állatozunk, hanem mindig játszunk a műanyag gyümölcs-zöldségekkel, a játékevőeszközökkel, megnevezem neki a játék baba és a saját testrészeit, a szobában és az udvaron található tárgyakatmondogatom neki a formákat és felmutatom neki naponta többször a mennyiségkártyáinkat is. Mindig csak rövideket játszunk, de egy nap rengetegszer.

Néhány felvétel arról, ahogy Péter felismeri a mondókákat és azt a cselekvést csinálja, amit tanultunk hozzájuk:

"Jár a falióra" - az órára mutat:

"Cini cini muzsika" - táncikál (guggolgat):

"Gyí paci paripa" - a hintalóhoz rohan:

"Kipp kopp kalapács" - hozza a kalapálós játékát:

"Kukuccs" - ha meghallja a szót elbújik és kikukucskál:


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés