Remek hetünk volt a betegeskedést leszámítva, de hét végére úgy érzem mindketten teljesen meggyógyultunk végre. Már nekem is több energiám volt, így nagyon sokat játszottunk, sétáltunk, gyakoroltunk, el is ment tőle a hangom rendesen (előre is elnézést kérek a videókon hallható repedtfazék hangért).

Hétfőn újra telefonáltam a Heim Pál Kórház Fül- Orr- Gégészetére, hogy érdeklődjek a genetikai vizsgálatunk eredménye után. És láss csodát, MEGÉRKEZETT Debrecenből - végre.  Azóta már meg is kaptam postán, így pontosan tudom idézni. A levélen szept. 8-a áll, ami persze jóval később jutott el hozzám, tehát a május 5-én levett vér elküldése után több mint 4 hónap kellett, hogy megkapjam az eredményt, ami a következő: „A veleszületett nagyothallásért felelős gének közül a GJB2 gén (Connexin 26) kódoló exonjának szekvenálása során nem volt kimutatható genetikai eltérés.” Hát igen, most nem tudom, örüljek vagy ne. A pozitívum, hogy Péter nagyothallását nem ez a genetikai defektus okozta, ami nem jelenti azt, hogy más, nem ismert genetikai eltérés nem okozhatta. A negatívum, hogy továbbra sincs válasz arra, miért nincs hallása.

Szerdán elmerészkedtünk szurdóra, bár még folyt egy kicsit Péter orra, de úgy ítéltem meg, hogy már vihetem közösségbe, biztosan nem fertőző. Mindenesetre most nem volt olyan figyelmes mint elmúlt alkalommal, egyetlen játék sem kötötte le, nem bírt megülni a fenekén, mászni akart bordásfalra, székre, mindenre.

Az elmúlt héten viszont nagyon sokat haladtam a fejlesztéssel, és a szép idő miatt végre mehettünk játszótérre, sétálni, motorozni is. A következő fejlődés történt a héten:

BESZÉDÉRTÉS:

*A héten inkább csak ismételtünk. A négy új kis állatkáját, elhelyeztem a lakás négy pontján, hogy mostantól ők ott fognak lakni. Öt napon keresztül naponta kb. 3x végigmentünk a lakáson és mindenkinek köszöntünk, és mindenkinél elénekeltem/eljátszottam a saját mondókáját. Ennek pár nap alatt meglett az eredménye. Mostmár ha éneklem/mondom a mondókát, Péter egy kis gondolkozás után megmutatja melyik állatra gondolok.

*A régi mondókákat, szavakat folyamatosan ismételjük olvasással, játékkal, nagyon büszke magára, hogy tudja melyik tárgyra gondolok.

*Úgy tanítom neki a testrészeket, hogy tárgy és cselekvés kötődjön hozzájuk, mert amógy egyáltalán nem megy. Pl. a zsiráfot a kezembe fogom és mutatom rajta, hogy a zsiráfnak hosszú a nyaka, Péterkén pedig megmutatom, hogy Péternek meg rövid. Ez annyira tetszik neki, hogy már magának mutatja a nyakát. Mutatom neki, hogy az elefántnak hosszú az orra, Péternek meg rövid. Na ez még nem ment át, de az orr szót már amúgy is ismeri. A lábakat a zokni és nadrághúzáskor tanuljuk, a kezeket meg a kardigán húzásakor. Mindig szépen nyújtja nekem, ha kérem.

*Elkezdtem a színeket is mondani neki a tárgyak mellé, minden nap megnézzük a mennyiségkártyákat 1-5-ig és a formabedobálósnál mindig mondom a formákat. Tisztában vagyok vele, hogy még túl kicsi ehhez, de hiszek abban, hogy a nagyon sűrű, rövid ismétlések hosszú távon nagyon eredményesek lehetnek. Péter meg élvezi.

*Minden nap vásárlunk kis műanyag bevásárló kocsival zöldségeket és gyümölcsöket. Van alma, körte, citrom, narancs, banán, szőlő, kukorica, répa, paprika, paradicsom, brokkoli. A nagy részüket már be tudja azonosítani.

*A Brumi szótárunkban, ha meglátja az autót berreg, ha meglátja a repülőt mutatja a kezével, hogy hogyan repül a feje fölött, ha kérdezem a fésűt, mutatja a kezével hogyan kell fésülködni, ha kérdezem a fogkefét, benyúl a szájába. Az állatos képeskönyvben, ha kérdezem a legyet, mutatja a képen és a feje fölé emeli a kezét, hogy így szoktuk lecsapni. Ha ügyesen megcsinál egy játékot, pl. felépíti a pohártornyot, megtapsolja magát. Ha kérdezem, hogy „van kaka?” nekitámaszkodik a falnak és kitolja a fenekét, hogy megnézhessem. Szóval ezer jelét adja annak, hogy nagyon is érti, mit beszélek.

*Egyre figyelmesebb, a kapacitása a folyamatos mese meghallgatásában: egy saját szavaimmal összefoglalt mese, ahol a kép minden érdekességét megmutatom. Most a mesélésnek egy újabb módjára szoktunk rá, én a párnámon fekszem, ő meg a hasamon ül a térdemnek nekitámaszkodva, a könyv meg a mellkasomon van, nekem fejjel lefelé. Érdekes módon nem azért tetszik neki, mert így tud szájról is olvasni, hanem mert jobban látja, ahogy eljátszom neki a történéseket.

*Ez nem ide tartozik, de a hosszú betegség alatt rengetegszer kellett kiszívni Péter orrát, amit nyilván utál. Ennek ellenére, mikor behozom a porszívót, azonnal fölmászik az ágyra és tartja a csövet, hogy dugjam bele az üvegrészt, majd kérem, hogy feküdjön le és lefekszik. Aztán meg persze nagyon sír és tiltakozik közben.

BESZÉDFEJLŐDÉS:

*Egy kis gyengéd erőszaknak köszönhetően Péter kimondta az első szavait. Gondolva arra, hogy a halló gyerekeknél is az első szülött gyerekek, akik egyetlen mozdulatukkal is megértetik magunkat az anyukájukkal és nincs ott egy jól kommunikáló nagyobb testvér, akivel versenyezni kellene az anyuka figyelméért, lassabban tanulnak meg beszélni. Szóval úgy döntöttem, most, hogy már ilyen jól megértjük egymást, kicsit nehezítek a terepen és nem veszem fel azonnal, ha ordibál és nyafog érte és nem adom oda neki rögtön azt a tárgyat, amiért kiabál. Ha fölkéredzkedik, kérem hogy mondja: anyu. Azóta már sokszor sikerült is kimondania így: au, aju, agyu. Az etetőszékből, mikor tárgyakat akar az asztalról, mondom neki: kérem. Ő úgy mondja, hogy : em. Persze nem mindig együttműködő, most már inkább hisztizik helyette.

*Megtanult cuppantani.

Ismét egy nagyobb válogatás arról, hogyan reagál Péter a mondókákra:

Cini cini cincog az egér

Mókuska, mókuska felmászott a fára

Süni süni sünike

Nyuszi ül a fűben

Lóg a lába lóga

szárnyasok itatása

telefon