Péterke egyik nap teljesen kétségbe ejt a hisztijeivel, másnap meg összeszedett és tündéri. Így volt ez ezen a héten is. Kedden és csütörtökön elmerészkedtünk a Mikkamakka Játszóházba, ahol első alkalommal Péter már a folyosón megrettent, de a nagy terem, a rengeteg játék és a sok kisgyerek láttán egy csapásra feloldódott. Általában egy órát maradunk és nagyon jól érezzük magunkat, bár az ovónéni nem közelítheti meg Pétert három méteres körzetben, különben sírva ugrik a nyakamba. Azért még egy ilyen ártatlan helyen is vannak rémisztő dolgok, a terepen váratlanul előbukkanó játékbabák, de mind közül a legszörnyűbb, egy fésülhető nagy babafej.

A hét mélypontja a védőnőnél tett szerdai látogatásunk volt. Péterke szokás szerint annyira megijedt, hogy mi fog itt vele történni, hogy végigüvöltötte az benn töltött időt a nyakamban. Mondanom se kell, semmi vetkőztetés, méricskélés nem volt, csak próbáltam az égtelen nagy üvöltés ellenére beszélgetni. Annyira megviselt ez az eset, hogy este még bejegyzést is írtam a macie fórumra, ahol a többi szülőtől és a szakértőktől nagyon megnyugtató válaszokat kaptam. Hallássérülés ide vagy oda, elég sok hasonló korú gyerek csinálja a műsort hasonló helyzetekben. Meg fogom próbálni orvos előtt lerajzolni és elmutogatni, elmagyarázni mi fog történni. Hátha bejön.

Pénteken szurdóra mentünk. A rossz éjszaka és még rosszabb reggel után gondoltam, akár el se menjünk, mert Péter biztosan nem lesz együttműködő. Erre egész idő alatt gyönyörűen koncentrált a játékokra, mindenben benne volt, minden játékot visszapakolt a helyére, ha végzett vele. (Mostanában otthon is visszarámol, annyira megszokta, hogy játék után mindent visszateszünk a polcra.) A 45 perc végén kezdett el csak rohangálni, mikor már nagyon elfáradt. Hagytam, hadd próbálja ki a bordásfalat és erre fölmászott a legtetejére. He-he.

Péter villával eszik

A héten megint lazsáltunk, naponta kétszer végigmondókázzuk a lakást, úgy látom szépen rögzült is mindegyik. Játszuk a szokásos kis játékainkat, szép időben sétálgatunk. Mindezek mellett Péter heti fejlődése a következőképpen alakult:

BESZÉDÉRTÉS

*Új állatkákat kapott Péter, naponta csak egyet és azonnal megjegyezte a nevüket: CSIBE, MAJOM, RÓKA, SZARVAS. Minden nap megnézzük az állatos könyvében a fotókat is róluk.

*Az új mondókákat nem igazán erőltettem, amit biztosan fölismer és nagyon megszeretett, az egy lovagoltatós: „Sima út, sima út, göröngyös út, göröngyös út, kátyú.”

*Megtanultunk kopogni az ajtón, mostmár a kipp-kopp felszólításra vigyorogva megy kopogtatni. Nagyon szeret tapsikolni, tapsi-tapsi felszólításra boldogan tapsol. Mindkettőnek felismeri a hangját is, ha a háta mögött csinálom és azonnal ő is rákezd. Felszólításra ügyesen int pá-pá-t. Mostanában sokszor előfordul, hogy a kezére akaszt egy szatyrot, vagy egy kosarat, pá-pá-t int és elindul az ajtó felé, hogy ő akkor megy.

*Elkezdte mutatni, hogy hall valamit. A füléhez/arcához emeli a mutató ujját, ahogy mi szoktuk. Minap a ház mögött játszottunk és a túloldalt levő autóúton elment egy busz. Péter a füléhez kapta az ujját és kereste a hang irányát. Ugyan ezt teszi ha elmegy felettünk egy repülő. Érdekes módon többször csinálta már otthon, mikor teljes csönd volt a lakásban. Nem merem elhinni, hogy a falióra ketyegését hallotta meg, de más zaj nem volt a szobában.

BESZÉDFEJLŐDÉS

*Péterke végigdumálta a hetet, olyan jó volt hallgatni. Megállás nélkül megy a li-li-li, meg ji-ji-ji, meg a-a-a.  Ez utóbbi egyszerű utánozgatásból áttevődött a beszédébe, aminek nagyon örülök. Ha szeretne valamit, most már rámutat és azt mondja: a-a-a (kivéve, ha inkább a jól bevált hisztizést választja helyetteJ).

*Nem gyötröm különösebben a kérem és az anyu szavakkal, de azért párszor mindig elismétlem neki, hogy mit kellene mondania hiszti helyett, ha akar valamit. És néhány alkalommal már magától mond valami anyu szerű hangsort, mikor fölkéredzkedik rám.

*Beindult nála az utánzás. Most az eddigiek mellett inkább az tetszik neki, ha a h betűt mondjuk. Magam sem hittem el, de még tv mellet, vagy a kocsiban menet közben is, ha hangosan lehelek (h-h-h), mosolyogva megfordul és kapásból leutánozza. Az utánzást úgy szoktuk gyakorolni, hogy ha pelenkázáskor kedve van a hangadáshoz és mond valami felismerhetetlent, akkor én visszamondom neki, de tiszta hangpárként. Így lett a bugyborékolósan nyálas g hangból gí, a levegős b hangból bú.

ji-ji-ji