Vasárnap ellátogattunk a Budakeszi Vadasparkba. Gyönyörű időt fogtunk ki, és nagyon jót sétáltunk. Péter azonban nem lelkesedett annyira az állatokért, mint legutóbb az állatkertben. A háziállatos résznél nagyon közel volt a csacsi, a ló, a kecske, a bárány és a többiek és ettől igencsak megijedt. Viszont a vadaspark részben láthatott végre élőben macit, szarvast, őzikét, vaddisznót, rókát, baglyot. A babakocsis rallizás persze nem volt a leg kényelmesebb megoldás, bár Péter végig kézben volt, vagy sétált én meg kínlódtam a kocsival. Aztán megebédeltünk egy rönkasztalnál és irány haza. Péter úgy elfáradt, hogy bealudt a kocsiban, még arra sem ébredt fel, hogy felhoztam az ágyba, kivettem a fülijét  és levetkőztettem.

Remek kis hetünk volt. A csodás idő miatt minden délelőtt és délután sétáltunk, motoroztunk, játszótereztünk. És hála a pár hétig tartó „lazsálásnak” Péter mostanra már nagyon igényelte az új játékokat, így rengeteg mondókát tanultunk.

BESZÉDÉRTÉS:

*Az új mondókák: Hej cicuska, Van nekem egy kiskutyám, Biri bori bárány, Csicseri borsó, Víz víz tiszta víz. Azt nem írtam eddig, hogy a tanulás mindig úgy zajlik, hogy levesszük az állatot a helyéről és eljátszom vele a mondókát, a bárány legel, a mókus leesik, a süni sétál, a csacsi iszik, a nyuszi ugrik stb. Minden állathoz és a hozzájuk tartozó mondókához van egy minden alkalommal ugyan úgy zajló mozdulatsor, amit Péter azonnal megjegyez. A mondókákból először az állat nevét ismeri fel, vagy a mozdulatsorhoz tartozó hangsort, mikor pedig már nagyon sokat eljátszottuk, már a mondóka kezdősorából tudja, kire gondolok. Legvégül el tudja játszani ő is az állattal a történetet. Pl. A „mókuska mókuska fölmászott a fára” résznél mutatja, hogy emeljem magasra a mókust, „leesett leesett” mutatja, hogy leesik a dobozra, „kitörött a lába” mutatja a saját lábát, „doktor bácsi ne gyógyítsa meg” rázza a fejét hogy nem, „huncut a mókus újra fára megy” mutatja, hogy emeljem fel a mókust. Persze ez mind csak az én utánzásom, de pontosan tudja melyik szöveg/dallamrésznél mi következik. És ez így megy minden egyes mondókánál. Péter imádja ezeket a játékokat, így szépen megtanulja kihallani azokat a szavakat a mondókából, amit ő is ismer. Mostmár 12 állatos mondókát ismer fel és 9 mozgásos mondókát.

Hej cicuska

Van nekem egy kiskutyám

Biri bori bárány

Csicseri borsó

Víz víz tiszta víz

Cini cini muzsika, továbbfejlesztett verzió

*Szavak. Úgy tűnik, tudja már a fontosabb testrészeket, de ez játék közben derül csak ki, mert sohasem mutogatja meg magán: SZEME, ORRA, FÜLE, KEZE, LÁBA, FEJE

*Felszólításra megteszi a következő kéréseket: „Tedd a pizsamádat a szennyesbe!” vagy a papírdarabot „Dobd ki a szemétbe!” Próbálom úgy mondani neki ezeket, hogy ne tudja asszociációval kikövetkeztetni, mit akarok. Mert a ki fifikás, ha a szobájában kérem a pizsamát, azonnal tuja, hogy csak azt akarhatom, és minden egyes zsebkendő, vagy papírfecninél is csak egyetlen dolgot kérhetek. Így kevés szerep jut az igazi értésre. Pl. egy teljesen másik szobában, más időpontban kérem meg a pizsamás játékra, mint amit megszokott, vagy a játszótéren kérem meg egy földről felszedett dologra, hogy dobja ki.

Tedd a pizsamádat a szennyesbe

BESZÉDFEJLŐDÉS

*Péter szívesen és sokat „beszél”. Ezen a héten már nem olyan erős az utánzó kedve, viszont nagyon érdekes dolgokkal próbálkozik, amiket nem tudok leírni, mert csak nagyon halkan játszik a hangjával, de végre tiszta hangzókat ejtve. A múlt heti ji-ji-ji-ből mostanra „beszéd” lett, tárgyakra rámutat, és azt mondja í-í-í- A korábbi a-a-a-t már csak ritkán használja. És hétvégére mondott egy nagyon szépet, néha eszébe jut és gyakorolja: hábúúú.

*Amikor kiabál valamiért én mindig a számhoz emelem az ujjam és azt mondom: pszt. Ez annyira tetszik neki, hogy leutánozza a mozdulatot és a hangot is hellyel-közel. Tehát nagyon szépen meghallja az sz betűt és próbálja kimondani.

Cupp cupp