Megint beteg lett Péter, és aztán természetesen én is elkaptam. A hét tehát erről szólt, orrszívás, nyafogás, nemalvás, köhögés. Mindezek ellenére el kellett mennünk az új illesztékért kedden, ami szerencsére nagyon jól sikerült. Amúgy semmi más nem történt velünk, ki se mozdultunk otthonról, szurdóra se mentünk el, próbáltunk meggyógyulni. Sajnos nem tudtam annyit foglalkozni Péterrel, mint amennyit szoktam, mert nem voltam valami túl jól, de végül is ennek is meglett a maga haszna. Nem tudom, hogy tényleg segített-e, hogy kevesebbet beszéltem a héten Péterrel, de beindult ismét a beszéde. Naponta új meg új szavakkal próbálkozik, megpróbálja megismételni, amiket mondok és már a mássalhangzók is megjelentek a beszédében, csak némileg elmosódottan. Hallottam már tőle a következő szavakat, de nem viszi túlzásba őket, úgyhogy levideózni szinte lehetetlen: majom (aom), kés (é), villa (ia), tányér (áé), gyík (í, de volt már „gyi” is.), kígyó (igyi), bicikli (i-i-i). És még nagyon sok minden, amire nem emlékszem. Ma hallottam tőle új magánhangzót is, de még csak gagyogás formájában. o-o-o. Ha macskát lát, egyfolytában nyávog: mao-mao-mao. Megint biztosan lett sok új szó, amit megért, de ami biztosan a hét újdonsága, az a HOLD és a DENEVÉR.

Most csak ennyit tudok írni, nem volt valami mozgalmas ez a hét.