Mindenek előtt, április 11-én meghalt a nagymamám, majdnem 92 éves volt. Nagyon hosszan és nagyon sokat szenvedett az elmúlt hónapokban, nem érdemelte meg, mert a legjobb ember volt, akit ismertem. Én már régóta drukkoltam neki, hogy sikerüljön végre átlépnie ezt az akadályt. Most sikerült. Nagyon szeretünk mama!

Nagyon elmaradtam az írással, ennek több oka is van. Megint vesztettem a lendületemből, mert Péterke átváltott "borzasztó kétéves" üzemmódba és ezzel párhuzamosan megint a "semmi sem érdekel" időszakát éli. Így fejlődést nem nagyon látok rajta, hiszen nem is tudunk mostanában semmi érdemlegeset csinálni. A régi játékok közül elpakoltam sokmindent, ami már csak arra jó, hogy szétdobálja és igyekszem új értelmes elfoglaltságokon törni a fejem, mert ami nemrég még mindennél jobban érdekelte, arra most rá sem néz. Így az elmúlt időszakban leálltunk a mondókázással (persze azért becsempészek minden napra néhányat), a könyvmánia is az ellenkezőjébe fordult, az állatozás is pang. Viszont mivel mostanában sokat volt szép idő, szinte állandóan lenn lógunk az udvaron, utcán, játszótereken. Most ez érdekli (nem is csoda egy ilyen betegeskedő, hideg, lakásba zárt tél után), úgyhogy megyünk.

Nem vagyok túl feldobott azért sem, mert elért minket is a fetrengős hisztizés korszaka. Volt már pár nagyjelentünk az utcán, meg otthon is. Ilyenkor örjöngő gyerek felkap, bevisz a házba és úgy ahogy van cipőstűl-kabátostúl felvisz az emeletre, betesz a büntifotelbe és otthagy. Gyerek elhallgat, szipog, nem érti mi van, majd elfelejti az egészet. Ez némileg bajos megoldás, ha túl messze vagyunk hazulról. De úgy veszem észre, a nagyobb városi sétáink annyira érdekesek számára, hogy nem jut eszébe hisztizni. Mostanában teljesen megbolondul attól is, ha vásárolni megyünk, nem hajlandó megülni a bevásárló kocsiban, hisztizik, tépi ki magát a kezemből. Most nagyon úgy fest a dolog, hogy nem tudok vele kettecskén boltba menni, mert nem bírok vele egyedül. Ha tud valaki utána rohangálni, miközben én pakolok, akkor rendben, mert ugye még nem hajlandó szépen kézenfogva jönni mellettem. Mikor lesz ennek vége???

A másik, hogy elkezdett a gyerek ütni. Eddig, ha kellett neki valami, mondta, hogy éem, vagy rosszabb esetbe visított, most üt. Ha nem tetszik neki valami, megtiltok valamit, kér valamit, odacsap. És nem csak nekem, hanem a nagyinak is. Tehát azokat bűnteti, akik őt nevelgetni szokták. A kedves megbeszélősdi, nem jön be. A kiabálós, büntibevágós, nem jön be (bár az esetek nagytöbbségében csak ez jut eszembe). Visszaütni nyilván nem szabad, persze nem állítom, hogy 100-ból egyszer, mikor már eldurran az agyam, nem történik meg, hogy rácsapok a kezére, de tudom, hogy ez nagyon rossz megoldás. Most az a verzió van, hogy elszomorodok, mintha fájna, megmondom, hogy olyan gyerekkel nem játszom, aki üt és otthagyom. Ettől persze nem üt kevesebbszer, de legalább csökken a napi konfliktusok száma. Meg néha előveszem a "ne engem üssél, hanem az asztalt" dumát, ez persze viccbe torkollik és vidáman ütögeti az asztalt. Szóval az "akaromakarom" és a feszültség levezetése tombol mostanában Péterkében. De legalább nem fojtja el, igaz?

Legutóbbi bejegyzésem óta, az első vasárnapon Paksra látogattunk nagymama nézőbe. Nagyon simán ment minden, Péterke pillanatok alatt aklimatizálódott a lakásban, talán már voltak róla emlékképei. Hatalmasat sétáltunk, ebédeltünk, aztán Péter problémamentesen elaludt a kisszobában. Délután még volt egy kis játék, majd uzsonna aztán haza. Persze egész úton szórakoztatni az ébren levő és nagyon unatkozó gyereket, az nem semmi.

Az elmúlt időszakban csak egyszer voltunk szurdón. Na, ott is nagyot alakított a gyerek. A foglalkozás közepén elkezdett rendetlenkedni, nem akart játszani, csak mindenhonnan kihuzigálni mindent, amit nem szabad. Mikor félreültettük, a gyerek megsértődött, odament az asztalhoz, összeszedte a kis cuccait, itatópohatát, játékot és kiment az ajtón. AZ apukája kint várt, úgyhogy Péterke úgy döntött, játszunk csak mi, ha akarunk, ő kinn marad. Behívtuk aput is, de még akkor sem akart bejönni Péter. Aztán a szurdósunk szépen rácsukta az ajtót, így egyedül maradt a váróban. Na, akkor elszakadt a cérna Péternél és sírva jött be játszani. Utána semmi gond sem volt vele.

Ahogy minden évben, most is elmentünk a Könyvfesztiválra a Millenárisra. Körbemászkáltunk, vettünk egy-két dolgot, találkoztunk néhány ismerőssel, Péter rohangált a parkban, játszóterezett. Többen meg is jegyezték, hogy tavaly még babakocsival jöttünk, tavaly előtt pedig még a hasamban volt a gyerek.

Beszédértés/beszédfejlődés:

*Semmi különleges nem történt. Péter rákattant a járművekre. Autó, teherautó, motor, bicikli, roller, mentőautó, tűzoltóautó, rendőrautó, villamos, busz, hév, vonat.... Ha megyünk kocsival és meglát egyet, kurjongat, kiabál örömében. Megtanultuk, hogy a mentőautó azt mondja: nínó-nínó-nínó, ez Péterke verzióban így hangzik: béib-béib-béib. Meg a vonat azt mondja, hogy: sihuhuhu, Péterke: ííí-hm-hm-hm.

Péter dumál 1.

*Ha éppen játékos kedvében van Péter, akkor egyre jobban megy a játékaudiometria. Már biztosan érti, mit kell csinálni, és már nem dobolunk-csörgünk neki, hanem hangokat mondunk: m, s, sz, i, á, ú. Már olyan is volt hogy egyet-kettőt visszamondott belőle és úgy dobta bele a mogyorót a dobozba.

*Új kedvenc játékunk a keresd a kutyát. Pétert leültetem az egyik szobában, és addig eldugom a nagy piros kutyát a másikban. Aztán megmondom neki, hol van a kutya. Pl. A teregető alatt, apu foteljében, a fürdőszobában, az etetőszékben, az ágyon a párna mögött, stb. A lényeg itt nem az, hogy véletlenül megtalálja, hanem, hogy mennyire érti meg, amit mondok. Annyira be van zsongva általában, hogy szinte képtelen figyelni, ezért többször el kell neki mondani, mire rájön, pontosan mit is mondtam.

*Vettem a Könyvfeszten Péternek egy társasjátékot, amit egyenlőre még csak baba-üzemmódban játszunk. Az alaplapon a szivárvány színei láthatóak és a hozzá tartozó sok kis korongon színes tárgyak képei vannak, amiket a megfelelő színre kell helyezni a táblán. A tábla másik oldalán a tárgyakról készült fotók vannak összekeverve, amiket meg kell találni és ráhelyezni a megfelelő korongot. Később persze lehet rendesen társasozni is vele. Úgyhogy naponta egyszer kb. 5 percet játszunk ezzel is.