Íme az elmúlt egy hónap mérlege, gondolom érthető, miért nem volt kedvem írni. Igazából még most sincs kedvem:))) Nem tartom kizártnak, hogy az egész a babakoncerttel kezdődött, hiszen ott sok gyerek volt, bár Péter unokatestvéreinek semmi baja nem lett a kultúrálódás után. Pedig én direkt azért vártam a Müpával tavaszig, hogy elkerüljük a kórokozókat.

A húsvét tehát izgalmasra sikerült, Péternek semmi baja nem volt a közös családi ebéden, bár péntek este egy kis alvadt vért találtam a jobb fülében, reméltem, hogy csak felsebezte az illeszték belül, hiszen semmi baja nem volt a gyereknek. Péter húsvét hétfőn reggel magas lázzal ébredt, egész nap prizniceltük, estére sikerült csak teljesen leszorítani a lázat. Kedden reggel egyből a fül-orr gégére mentünk, gondoltam kár időt pocsékolni a gyerekorvosra és igazam lett. A diagnózis: Myringitis bullosa haemorrhagica, azaz a dobhártya vérzéses, hólyagos influenza-eredetű gyulladása. Péternek semmilyen orrfolyása, torokgyulladása nem volt, egyik pillanatról a másikra lett a fülvérzés és pár napra rá a láz.

Miközben szedtük az antibiotikumot, én elkaptam valami vírusfertőzést, rejtély honnan, mikor egy hétig be voltam zárva a gyerekkel. Ezt a megfázást Péter elkapta tőlem és elkezdődött egy két hetes orrszívás, orrcseppezés mizéria, aminek a mai napig nincs vége. Közben jártunk megint a fül-orr gégén kontrollon, ahol gyógyultnak minősítették Péter dobhártyáját, de a beszáradt, alvadt vér és fülzsír miatt egy hetes olajozást javasoltak. Én ezen fölbuzdulva abbahagytam az önszorgalomból végzett fülmelegítést Péternél és esténként napraforgó olajat csöpögtettem a fülébe. Az orrtrutyi meg csak nem múlt el, sejtettem, hogy ebből baj lesz. Ma voltunk a szokásos heti kontrollon a gégész doktor bácsinál, én mondtam, hogy lassan két hete szívom az orrát a gyereknek, félek, hogy ráment a fülére. A doktor bácsi kimosta Péter fülét, hogy lássa végre a dobhártyát. Péternek nagyon fájt a fülmosás, aminek amúgy nem kellett volna fájnia. Az újabb diagnózis kétoldali savós középfülgyulladás. Most nekiálltunk a második kör antibiotikumnak. Úgy tűnik ezzel együtt beneveztünk egy átmeneti vezetéses halláscsökkenésbe, mert Péter nem hallja a sziszegő hangot. Ráadásul mire hazaértünk, a fülmosásból visszamaradt víz bejutott az illeszték csövébe és mikor letettem Pétert aludni derült csak ki, hogy egy-két órája nem hall semmit a gyerek, mert elázott a védőszivacs. A telefonos EduKides gyorssegély megoldotta ezt a helyzetet, kipiszkáltam a szivacsot, jövő héten kapunk bele újat.

Múlt héten sok papírmunkánk volt. Lejárt a magasabb családi pótlék kártya, amit ugye csak 1 évre adtak meg a Heim Pálban, hiszen évente felül kell vizsgáltatni, hátha visszajött a gyerekem hallása. Vicces nem? Mivel az EduKidnek a SOTE-val van szerződése, oda kellett menni aláíratni egy doktornővel a MÁK papírt. Szerencsére nagyon hamar végzett vele a férjem, előre meg volt beszélve az időpont, előre kitöltöttük a papírokat, és szerencsénk volt, mert nem kellett várni. Ezzel együtt beküldtem a gyes igénylő nyomtatványt is, hiszen a hónap végétől már sajnos gyesen leszek és viccesen kevés pénzt fogok kapni.

Mondanom sem kell, április 1-én voltunk utoljára szurdón. Péter semmit sem fejlődik, a sok betegeskedés és a rossz idő miatt be voltunk zárva, amit nagyon nehezen viselt, azok után, hogy előtte egész nap az udvaron lógtunk. Sok volt a hiszti, az unatkozás, mert mostanában nem akar már olvasni, építeni, játszani. Ráadásl én is napokig nagyon beteg voltam, de persze nem volt túl sok lehetőségem pihenni. A priznicelős-fülmelegítős-lakásba zárt időszakban elkezdtünk Kisvakondot nézni dvd-n, hogy jobban tűrje az atrocitásokat. Egy hét alatt komoly szenvedéllyé vált ez, hiszen korábban sosem nézett mesét. Én mindig elmeséltem mi történik, mert ugye ebben nincs szöveg. A másik kedvenc gyurma-mese a Timmy Time, ami óvodás állatkákról szól, szintén szöveg nélkül. Egy kicsit aggódtam, hogy rászoktatom a gyereket a tévézésre, amit eredetileg nem akartam, de megnyugtattak azzal, ha lemegy a betegeskedő időszak és megint egész nap az udvaron leszünk, majd elfelejti a mesenézést.

Péter értése persze továbbra is nagyon jó. Tegnap az udvarról átment Péter a bejárati ajtóhoz, hogy menjünk föl. Én mondtam neki, hogy ottfelejtettük a mellényt hátul az asztalon. Erre Péter azonnal sarkon fordul, hátramegy és megjelenik a mellénnyel a kezében. Ma meg reggel mondom neki, hogy megyünk a doktor bácsihoz, aki be fog kukucskálni a füledbe. Erre odamegy a polchoz és előveszi az orvosi táskáját, hogy akkor most vizsgáljuk meg a kutyát. Esténként elkezdtem próbálgatni a hallóka nélkül a hallását. Miközben játszik a fürdőkádban és becsempészem a xilofont a kád mellé és észrevétlenül megszólaltatom. Ő meg mosolyogva megfordul és megmutatja hol szól a hangszer. Szerencsére nem kell teljes erőből ütni-rázni a hangszereket, alapjáraton megszólaltatva is meghallja. A beszédhangot viszont nem. Ott csak a kiabálásból megy át néha valami. De azért nagyon örülök, hogy legalább ennyit meghall hallóka nélkül.

Én alapvetően nagyon hálás vagyok az égieknek azért, hogy nekünk csak ennyi baj jutott. Most, hogy az OEP visszadobta az implant tenderre adott ajánlatokat és határozatlan időre nem is ígért újabb tenderkiírást, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy az a sok siket és nagyon súlyos hallássérült gyerek teljes csöndbe zárva, a fejlődés lehetőségét az idő előrehaladtával egyre jobban elbukva várja, hogy végre döntés szülessen. És amíg a döntéshozók nem hoznak döntést, szünetelnek a  műtétek. Mi már egy éve vagyunk várólistán Szegeden, de persze azóta nekünk jól alakultak a dolgok. Bele sem merek gonolni mit élhet át az a szülő, aki szintén egy, másfél éve vár az imlantra és közben a gyereke semmit sem hall hallókészülékkel, az idő meg megy.