2014. 05. 07.
Péter implantja 2 éve lett bekapcsolva
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):

Megint eltelt fél év és most is látványos fejlődésen ment keresztül Péter (legalábbis számunkra). Eljutottunk végre odáig, hogy tökéletesen megértjük mi is és mások is, amit mond, dacára a még egyáltalán nem tiszta beszédének. Eltűntek a "megnemértés-hisztik", aminek rendkívüli módon örülök. Az oviban is dicsérik Pétert, hogy milyen szépen beszél. Ismét új logopédusunk van, még nem találkoztam vele. Úgy hallottam először megrémült, hogy hallássérült kisgyerekkel kellene foglalkoznia, aztán benézett egy szurdós órára és nagyon meglepődött, hogy Péter milyen jól beszél. Azt mondta, hogy a halló gyerekek között volt már neki problémásabb beszédtisztaságú gyereke is. Ezt hihetetlenül jó hallani.
 
A második implantműtétről már írtam. A bekapcsolásnak végül nem szenteltem külön bejegyzést, mert az égvilágon semmi sem történt. Péter azonnal elfogadta, teljesen természetesen kezelte és mivel már hall a másik fülével, egyelőre föl sem tűnik neki különösebben a változás. Természetesen ebben az is benne van, hogy még nagyon az elején tart az állítás, még korántsem olyan hangos, mint a végleges beállítás lesz és még az agyának is tanulnia kell a hallást azon az oldalon. Már három beállításon túl vagyunk.

Péter értése továbbra is remek, a változást az egyre hosszabb szövegek megértésében látom. Ha visszakérdezek a mesében elhangzott dolgokra, tud válaszolni. Beszédkedve nagyon nagy, állandóan mondja a magáét. Hosszú mondatokat használ, meséket mond el saját szavaival. Szókincse nagyon nagy. Néha olyan különleges igéket és kifejezéseket használ, hogy teljesen elcsodálkozom. Sokat viccelődik a szavakkal, aranyos szókapcsolatokat alkot.
 
A hangkészlete a következőképpen változott az elmúlt fél évben. Új mássalhangzók nem jöttek, kb. ugyanaz a helyzet, mint eddig. Viszont végre megjöttek a szóvégi mássalhangzók teljesen maguktól, nem gyakoroltuk őket:
1. Már vannak olyan mássalhangzók, amiket legtöbbször tisztán ejt és szó elején, végén és szó belsejében is megfelelően használ: s, t, d, f, v, gy, ty, b, p, m, n, j, ny, h
2. Azok a mássalhangzók, amiket mással helyettesítve, illetve nem tisztán ejtett, ugyanazok, mint eddig, csak már ezeket is használja a szó elején, végén, belsejében is: z (sz), zs (zs, s), c (sz), cs(s), sz (sz, s)
3. Vannak a furán, raccsolósan ejtett hangok: l (u, v, valami furcsa elnyelt hang), r (u, v, furcsa raccsolós, elnyelt hang)
4. És vannak, amiket egyáltalán nem tud kiejteni: g (b, d, vagy kihagyja a helyét), k (kihagyja)
 
Eltelt tehát 2 év implanttal és a hümmögéstől, néhány magánhangzó használatától eljutottunk oda, hogy mindenki érti, amit mond, a korosztályát nagyon megközelítő módon fejezi ki magát. Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok a következő fél-egy évre. Nem tudom, várható-e még a hangok tisztulása, vagy ezen már csak a logopédus segíthet. Majd kiderül.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés