2010. október 31. Péter 17 hónapos, über-hiszti, szurdo, múzeum
Múlt vasárnap ellátogattunk a Müpába, és megnéztük a Fényjátékosok c. kiállítást. Péterke tátott szájjal nézte a sötétben a világító-mozgó-színes képeket, bár a kiállítás többi része nem volt valami t…
2010. október 24. Paks, csípőszűrés, szurdo, beszéd kezdemény, majd ismét csak visítás
A szokásos vasárnapi bejegyzés elmaradásának az oka, krónikus internethiány, ami mára, azaz keddre végre megoldódott. Tehát íme az elmaradt bejegyzés: Vasárnap a másik nagymamát mentünk meglátogatni P…
2010. október 17. egészség, szép idő, rengeteg séta és sok-sok tanulás
Vasárnap ellátogattunk a Budakeszi Vadasparkba. Gyönyörű időt fogtunk ki, és nagyon jót sétáltunk. Péter azonban nem lelkesedett annyira az állatokért, mint legutóbb az állatkertben. A háziállatos rés…
2010. október 10. Mikkamakka játszóház, védőnő, hiszti, szurdo
Péterke egyik nap teljesen kétségbe ejt a hisztijeivel, másnap meg összeszedett és tündéri. Így volt ez ezen a héten is. Kedden és csütörtökön elmerészkedtünk a Mikkamakka Játszóházba, ahol első alkal…
2010. október 3. Péterke 16 hónapos, lassú gyógyulgatás, Ringató, oltás, Közlekedési Múzeum
Elkészült az egész Péterke újra hallani fog mese. Megtaláljátok a korábbi bejegyzésben, vagy nagy képekkel a következő Picasa Webalbumban (amit kilinkeltem jobb oldalra is a kedvencek közé): http://pi…
2010. szeptember 26. gyógyulgatás, genetikai, szurdo, fejlődés
Remek hetünk volt a betegeskedést leszámítva, de hét végére úgy érzem mindketten teljesen meggyógyultunk végre. Már nekem is több energiám volt, így nagyon sokat játszottunk, sétáltunk, gyakoroltunk, …
2010. szeptember 19. Edukid, illeszték, szurdo, nátha, fejlődés
Mozgalmas hetünk volt. Hétfőn, mikor még Péter látszólag jól volt, elmentünk az EduKidbe hallásmérésre. Sajnos már megint teljesen kétségbeesett a kedves recepciós hölgytől, alig lehetett megnyugtatni…
2010. szeptember 12. gyógyulás, illeszték, állatkert
Kedden kellett visszamennünk az orvoshoz, de Péterke egyáltalán nem lett jobban. Az antibiotikum teljesen tönkretette a gyomrát (naponta 5-6 kaki, plusz egy bónusz a fürdőkádba este), folyamatosan hőe…
2010. szeptember 5. tüszős mandulagyulladás, prána, képeskönyvek
Először is egy kis magyarázattal tartozom a korábbi bejegyzésben elkezdett meséhez. Ez a mesekönyv elsősorban Péterkének és a többi hallássérült kisgyereknek és szüleiknek készül, mert szerintem fonto…
2010. augusztus 29. Péterke 15 hónapos, fejlődés, havi összefoglaló
Szombaton lett Péterke 15 hónapos, a következő paraméterekkel: 12,3 kg, 86 cm, 13 fog, és épp áttört a 14. Az elmúlt héten nem történt a fejlődés szempontjából túl sok említésre méltó. A gyönyörű idő …
2010. augusztus 22. punnyadás, fejlődés
Semmi említésre méltó nem történt velünk a héten, Péterke nagyon jókedvű, rengeteget játszott a szabadban, sokat ügyesedett a mozgása, sok új szót megért, egyre több mondókáról asszociál a megfelelő t…
2010. augusztus 8. Szentendre, fejlődés
Nyugodt hetünk volt. Vasárnap átruccantunk Szentendrére sétálni, és találkoztunk Eszterrel, és a gyerekekkel Domával és Dorkával. Aztán kellemeset ebédeltünk egy étteremben. Péterke tündérien viselked…
1   2   3   4 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés