2010. nov. 21. EduKid, szurdo, visítás minden mennyiségben, majd újra gagyogás
Szóval a hét az EduKid-ben tett újabb látogatásunkkal, a negyedéves kontrollal kezdődött. Péter meglepően vidám volt mikor odaértünk, még a kedves asszisztens-hölgytől sem kapott sikítófrászt, ahogy s…
2010. 11. 14. Péterke 6 hónapja hall, megint nem beszél annyit, viszont helyette sokat visítozik
Ahogy jött a sok beszéd, úgy el is tűnt. Tudom, hogy tudná mondani, amit eddig, néhány szó meg is maradt, csak nincs kedve „beszélni”. A hét elején megint rengeteget visítozott, nem érdekelte semmi, a…
2010. 11. 07. Péterke a nagydumás
És igen! Végre ki merem jelenteni, Péter beszéde beindult, ahogy a nagykönyvben meg van írva, magánhangzósan, de szép tisztán. A héten egymás után jöttek az újabb és újabb szavak. A hiszti abbamaradt …
2010. október 31. Péter 17 hónapos, über-hiszti, szurdo, múzeum
Múlt vasárnap ellátogattunk a Müpába, és megnéztük a Fényjátékosok c. kiállítást. Péterke tátott szájjal nézte a sötétben a világító-mozgó-színes képeket, bár a kiállítás többi része nem volt valami t…
2010. október 24. Paks, csípőszűrés, szurdo, beszéd kezdemény, majd ismét csak visítás
A szokásos vasárnapi bejegyzés elmaradásának az oka, krónikus internethiány, ami mára, azaz keddre végre megoldódott. Tehát íme az elmaradt bejegyzés: Vasárnap a másik nagymamát mentünk meglátogatni P…
2010. október 17. egészség, szép idő, rengeteg séta és sok-sok tanulás
Vasárnap ellátogattunk a Budakeszi Vadasparkba. Gyönyörű időt fogtunk ki, és nagyon jót sétáltunk. Péter azonban nem lelkesedett annyira az állatokért, mint legutóbb az állatkertben. A háziállatos rés…
2010. október 13. képes beszámoló a Budakeszi Vadasparkról
Vasárnap meglátogattuk a Budakeszi Vadasparkot, szerencsére gyönyörű időt fogtunk ki. Péterke sokkal ijedősebb volt, mint anno az állatkertben. Íme egy képes élménybeszámoló az ott töltött időről.…
2010. október 10. Mikkamakka játszóház, védőnő, hiszti, szurdo
Péterke egyik nap teljesen kétségbe ejt a hisztijeivel, másnap meg összeszedett és tündéri. Így volt ez ezen a héten is. Kedden és csütörtökön elmerészkedtünk a Mikkamakka Játszóházba, ahol első alkal…
2010. október 3. Péterke 16 hónapos, lassú gyógyulgatás, Ringató, oltás, Közlekedési Múzeum
Elkészült az egész Péterke újra hallani fog mese. Megtaláljátok a korábbi bejegyzésben, vagy nagy képekkel a következő Picasa Webalbumban (amit kilinkeltem jobb oldalra is a kedvencek közé): http://pi…
2010. szeptember 26. gyógyulgatás, genetikai, szurdo, fejlődés
Remek hetünk volt a betegeskedést leszámítva, de hét végére úgy érzem mindketten teljesen meggyógyultunk végre. Már nekem is több energiám volt, így nagyon sokat játszottunk, sétáltunk, gyakoroltunk, …
2010. szeptember 19. Edukid, illeszték, szurdo, nátha, fejlődés
Mozgalmas hetünk volt. Hétfőn, mikor még Péter látszólag jól volt, elmentünk az EduKidbe hallásmérésre. Sajnos már megint teljesen kétségbeesett a kedves recepciós hölgytől, alig lehetett megnyugtatni…
2010. szeptember 12. gyógyulás, illeszték, állatkert
Kedden kellett visszamennünk az orvoshoz, de Péterke egyáltalán nem lett jobban. Az antibiotikum teljesen tönkretette a gyomrát (naponta 5-6 kaki, plusz egy bónusz a fürdőkádba este), folyamatosan hőe…
1   2   3   4   5   6   7 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés